|
|||
|
1968 - az Illés legjobb éve. Az Ezek a fiatalok sikere után a filmesek felfedezik őket. Filmzenét komponálnak. Több híres daluk filmekben hangzik el először (Az oroszlán ugrani készül - Miért hagytuk, hogy így legyen; Bűbájosok - Történet M-ről, Eltávozott nap, Kis virág, Holdudvar - Holdfény '69). Az 1968. júliusi IM sikerlista első négy helyét Illés dalok foglalják el (Little Richard, Eltávozott nap, Kis virág, Nem érti más, csak én). Tolcsvayékkal és a Bajtala együttessel közösen a Zeneakadémián koncerteznek, ahol új hangszereket - pl. citera - szólaltatnak meg. A Népszabadság háromhasábos nagy cikkben méltatja zenéjüket és kulturális életünkben betöltött szerepüket. A zenekar 1968-ban a Táncdalfesztivál 11 díjából 5-öt kap meg, és az új zenei forrásokat kereső Illés a bemutatott új daluk után (Amikor én még kissrác voltam) megkapja a "Magyar Állami Népi Beategyüttes" elnevezést. Ez a "cím" két fontos mozzanatra is rávilágít az együttes életében. Zenei törekvéseikben végleg elkanyarodtak a beat kitaposott ösvényeiről, ugyanakkor az együttes a hétköznapok valóságából lassan a mítoszok világába lépett át a rajongók szeretetében. Az Illés 1968-ban már nemcsak példakép és példázat, hanem mítosz is nemzedéke életében. Az Illés - többek között - azért lett olyan példátlanul (gyorsan) népszerű, mert "nem orvosi sztetoszkóppal és nem szociológiai tesztlapokkal, hanem belső azonosulással kottázta le nemzedéke vágyait és érverését. Azonosulva és mégis eredetien ki tudták fejezni, amit a maguk és nemzedékük szívhangjaiból kifüleltek. Nem véletlenül beszéltek egy idő után az Illésről úgy, mint "a nemzedék hangja". Az Illés 1968-ban a kellős közepén találta magát azoknak a megújulási és reformtörekvéseknek, amelyek a magyar szellemi-kulturális-gazdasági-politikai életet áthatották. Illésék zenéjét már 1966-ban, Az utcán idején, később pedig egyre inkább a magyar és a környező országok folklórjához való erős kötődés jellemezte. A zenekar tagjai "felfedezték", hogy az angolszász országokban is egy vagy több társadalmi kisebbség zenéjéből, kultúrák egymásra hatásából született meg a rock, és ezt a nemzetközi zenei nyelvet országonként más-más nyelvjárás (nép-, illetve műzene, pl. vallásos dalok) színesítheti. Illésék a kelet-közép-európai, a balkáni népzenét emelték be a beat nemzetköziségébe és teremtettek nemcsak mondanivalójában, szellemiségében, de zeneileg is sajátos, karakteres magyar ifjúsági zenét. Illésék másik fontos törekvése - a zenekar öntörvényű útjának következetes végigvitelén és elismertetésén kívül - a rockzenének mint önálló, társadalmilag is hasznos, művészileg is értékes műfajnak az elfogadtatása, integrálása a kulturális életbe, a közművelődésbe. S ez a törekvésük legalább olyan ellenállásba ütközött, mint az előbbiek, hiszen a rockzenét a mai napig a "szórakoztatás" degradáló és beszűkítő kategóriájába utalják át, a valóban kommersz és a szórakoztatásnál többre nem is vállalkozó műfajok mellé. A zenekarnak - ha rövid időre is - mégiscsak sikerült a kedvező széljárásokat, pillanatnyi engedményeket kihasználva 1968-ban politikai, társadalmi, kulturális utópiájához és koncepciójuk kibontásához kísérleti műhelyt találni, (tudniillik a beat nemcsak zenei jelenség, hanem a társművészetekkel kölcsönhatásban autonóm kultúrává, e kultúra részeként pedig új típusú életformává, emberi-társadalmi normákká, magatartásformákká alakítható át). 1968 szeptemberében a Fővárosi Művelődési Házban ifjúsági klubot nyitottak. Az Illés-klub - amelyet Bródy János irányított, szervezett, vezetett - nyugodtan mondhatjuk - a hatvanas évek végének legfontosabb ifjúsági kísérleti műhelye volt. Az 1968-as fesztivált követően Illésék politikai, népzenét felkaroló ambíciói láttán az értelmiség tekintélyes képviselői (Vitányi Iván, Pernye András, Gyurkó László, Hernádi Gyula, Jancsó Miklós) is támogatni kezdték a zenekart. Különösen a közművelődés szakemberei láttak nagy lehetőséget abban, hogy a beatzene segítségével a legkülönbözőbb társadalmi réteghez tartozó gyerekeket elvezessék más művészetekhez vagy a politikai kultúrához. 1970 februárjában és márciusában a Marquele-Martin menedzseriroda szervezésében 10 napot Londonban játszottak, majd a nagyobb vidéki városokban (Cambridge, Cardiff) turnéztak. Visszafelé a müncheni Blow Up mulatóban - a magyar együttesek későbbi nyugat-európai törzshelyén - koncerteztek és március 14. után tértek haza. Illésék szereplését az angol szaklapok dicsérték, kiemelve sajátosan nemzeti stílusukat, "politikus hangvételű dalaikat". A kritika szerint: "A zene mellett a fiatal magyar közönségnek Bródy János ad politikai tartalmú szövegeket. A magyar művészetben napjainkban a társadalomkritika dominál. Egy dal, amely a látszólag egyszerű »Amikor én még kissrác voltam« címet viseli, valójában az ötvenes évek politikai hibáinak éles reflexiója. Más dalok a békéért szólnak vagy a bürokráciát támadják". Itthon a zenekar bálványozása, tömjénezése közben, a műfaj körüli csatákban ugyanis úgyszólván említésre méltó kritikai visszhang nélkül jelent meg az együttes első két nagylemeze (Nehéz az út 1969, Illések és pofonok 1969). Az előbbi "sztoris" lemez a korábbi kislemezek gyűjteménye, csak 4 új szám van rajta, és tulajdonképpen a zenekar 1965-1968-as történetét fogja keretbe. A második LP, mint a címe is utal rá, a
"keserű tapasztalatok" lemeze. A dalok mindmegannyi helyzetjelentés a hétköznapi
kugliemberekről, reklám úrról, a buta lányokról, a hitekről, az
utakról (Téged vár), a változásba vetett reményről (Nem akarok
állni, ha futnak a percek). Bizonyos illúziókkal való leszámolás és
az új illúziókkal táplált reménykedés lenyomata ez a lemez. Helyzetértékelés
és állásfoglalás, amely egy következő, letisztult, összefoglaló
nagylemez ígéretét hordozza magában. |
|||
|
FŐOLDAL |
ILLÉS EGYÜTTES |
ISTVÁN, A KIRÁLY |
ATILLA, ISTEN KARDJA |
VELED, URAM!
Copyright © 2021 Zikkurat Kft. info@zikkurat.hu |
